“Szeretném látni, ahogy megtörten összecsuklasz előttem, mint egy élettelen rongybaba; érezni a félelmed jeges, nehéz illatát; hallani a szíved vad dobolását, ahogy lüktetve pumpálja ereidbe adrenalinnal terhes, mélyvörös véredet, és a tüdődből kiszökő remegő kis sóhajt, mikor végre tudatosul benned, hogy meg foglak ölni. Mindig is izgatott, milyen lehet farkasszemet nézni a halállal? Vajon mi szűrődik át a rettegésed gomolygó fekete ködén a valóságból? Mit érzel, mikor a gyomrodba döföm a pengét, és végighasítom friss, rózsaszín húsodat? És mikor letekintesz életed utolsó pillanataira, milyen lehet látni, ahogy a véred az arcomra ömlik? Szeretném tudni, mennyire fáj; egy másodpercre helyet cserélnék veled, hogy érezzem, milyen pokoli kínok közt vergődsz, mielőtt átadod romlott lelkedet a túlvilágnak. De nincs szükségem több bizonyítékra, a tested mindent elárul. Mielőtt megáll a szíved, még a szemembe nézel, és én látom az egész életed, látom a bűneidet, látom a vágyaidat, látom, mit tettél... Aztán lehanyatlik a fejed, és átlényegülsz azzá a tökéletes lénnyé, amilyennek én teremtettelek. Báb vagy már csupán, ócska kis báb.
... Judex ergo cum sedebit, quidquid latet, apparebit, nil inultum remanebit. „
A kellemes, lágy szellő belekapott Laura fekete hajába, és arcába söpört néhány szálat. A fák fakuló lombjai szomorkásan bólogattak, az ágaik között átszűrődő napsugarak pedig aranyozott kis pontokként táncoltak a nő lábai előtt, ahogy a szél mozgatta a leveleket. Olyan tökéletesen melankolikus időjárás volt ez, hogy mást nem is tehetett az ember, minthogy kiül a Hyde Park egyik padjára, és lehunyt szemmel hallgatja a külvilág zajait, miközben a természet kellemes, borzongató leheletével járja körbe az arcát. Laura is így tett. Egy olyan padot választott, ahonnan ráláthatott a férfi szemben álló rendelőjére. Néha várakozón bámulta az ismerős ablakokat, aztán csak lehunyta szemét, és hagyta, hogy teljen a végtelen idő. Tudta, hogy hamar érkezett, de végül nem bánta meg, mert látta, milyen csodálatos idő van, örült neki, hogy kissé magára maradhat és szótlanul elmélkedhet az utóbbi, viharos hónapok történésein. Eszébe jutott néhány félbehagyott kép, és ugyanennyi félbehagyott kapcsolat, remény, barátság, szerelem… Ahogy ez a szó átfutott agyán, dühös tiltakozással rázta meg fejét, és felpattantak smaragdzöld szemei. Mély sóhajtás tört fel mellkasából és gyorsan letörölt arcáról egy eltévedt könnycseppet.
Arra riadt, hogy éktelen hangon felcsörrent az éjjeliszekrényen álló vezetékes telefon. Összerezzent; még mélyen az álmok világában járt, ahol éppen egy sötét hajú szépség hajolt fölé, és csupasz, forró bőre hozzáért az ágyékához. A nőnek nem volt arca, hollófekete tincsei bársonylepelként borultak rá, és takarták el Damien elől, aki csak karcsú, ruganyos testét, és felfelé meredő melleit látta. Ösztönösen felült, ezzel szétzilálva az álom utolsó, halovány képét, majd az óra digitális, szögletes számaira meredt, melyek kegyetlenül világítva jelezték az időt:
- Hát… ezen is túl vagyok – sóhajtott a nő, mikor meghallotta a férfi lépteit maga mögött. - Mire gondolt, mit érzett, mikor ott állt és az embereket figyelte? – kérdezte aggódóan a férfi. - Milyen minőségben jött ön ide? – fordult felé hirtelen Laura, mire a férfi őszintén meghökkent a nő nedves szemein és elmosódott sminkjén. - E…. ezt meg hogy érti? – mosolygott zavarodottan a férfi. - Tudni szeretném, hogy mint terapeuta, vagy mint Damien Porter van most itt? – Laura megpróbált határozottságot erőltetni elcsukló hangjára, és nagyot nyelt a mondat végén.
A kurzor egyre sürgetőbben villogott Damien előtt. Otthoni íróasztalánál ült, és egy összefoglalót szeretett volna írni a nő diagnózisáról, az idáig vezető beszélgetések menetéről, a tünetekről és az elkövetkezendő terápiáról. De egyszerűen nem tudta elkezdeni. Minden információ, a kirakós összes kis darabkája ott keringett a fejében, de nem tudta, hogyan rakja őket össze. Elő akarta keresni régebbi páciensei kórtörténetét, hátha azokból kileshet néhány sémát, de ekkor belépett a felesége.
Zoe : Kedves Évike és Heni! Nagyon örülünk, hogy tetszik az új fejezet! :) Jövő héten jön a tizedik! ;)
Jánosi Heni : Sziasztok! Nagyon jó az új rész, és az új funkciók! :) Ügyesek vagytok, maradok továbbra is a rajongótok. :D Puszi, Heni
Rácz Éva : Sziasztok lányok:) Nagyon izgalmas az új rész:) gratula! aligvárom a folytatást!!! Puszi Évi.
Laura : Kedves olvasók! Felkerült a 9. fejezet, amelyben Zoe első hipnózisáról olvashattok! Jó szórakozást!
Rácz Éva : Kedves Zoe, biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog a folytatás:) már nagyon kiváncsi vagyok rá, hogyan fog folytatódni ez a történet. Szép napot:)
Zoe : Kedves Évike! Nagyon szépen köszönjük a sok-sok dícséretet. Reméljük, a folytatás is tetszik majd! :)
Rácz Éva : Sziasztok lányok. Köszönöm szépen, hogy egy kis betekintést adtatok magatokról.Igazán nagyon érdekes és tehetséges emberkék vagytok:)További sok sikert a munkához. Jók vagytok:) és csinosak:) Gratulálok!! Szép napot! Üdv. Évi.
Laura : Szia Évi! Nagyon örülünk, hogy tetszik az új dizájn! Hamarosan jönnek az újabb részek, amikre már nem kell ennyit várnotok, hiszen nyáron azért vonultunk vissza egy kicsit, hogy írhassunk, fejlesszük az oldalt. Sikerült megírni több új fejezetet is, így most a megszokott időközönként olvashatjátok a folytatást! További kellemes nyarat mindenkinek, és ne feledkezzetek meg az új részekről és az új játékokról! :)
Rácz Éva : Sziasztok lányok! Nagyon vártam már a folytatást és nem csalódtam, ez a rész is nagyon jó!! Remélem a következő részre nem kell majd enyit várni!:) Egyébként nagyon tetszik az új forma:) gartulálok! a színválasztás is remek:) a zöld az egyik kedvenc színem:) Üdv: Évi:)
Zoe : Kedves Eszter! Nagyon örülünk, hogy kitartottál az oldal mellett addig is, míg "szabin voltunk". :) Felkerült az új rész, reméljük, ez is tetszeni fog! :) Üdv, Zoe
Ki olvas minket?
Oldalainkat 3 vendég böngészi
Keresés
Statisztikák
Tagok : 150 Tartalom : 113 Tartalom találatai : 216066
